Az eszköz először csak tíz országban lesz elérhető márciustól, ám Angliában és Németországban máris elő lehet rendelni nagyjából 227 000 Ft-os áron.
A kissé nehézkesnek tűnő eszköz valójában mindössze 77 grammot nyom és képes kivetíteni egyszínű szöveget, szimbólumokat és képeket a látóterületeden. A fejlesztői változat egy kontrollerrel együtt érkezik, melynek része egy hangszóró, egy mikrofon, NFC és egy érintésszenzor a kijelző kontrollálásához.
A Sony emellett kiadott egy fejlesztői eszköztárat (software development kit, SDK), amivel lassan el lehet kezdeni kísérletezni. Továbbá a cég egy host appot is megjelentetett a Google Play-en, mely a olyan alkalmazásokkal látják el a SmartEyeglass, mint a beszédirányítás és a Twitter, Facebook, Gmail, RSS és naptárak elérése.
Sajnálatos módon az eszköz jelenleg kicsit otromba ahhoz, hogy publikusan viselni lehessen, ám joggal remélhetjük, hogy mire a fogyasztóköztönség kezébe kerül, addigra megfelel az utcai megjelenés íratlan szabályainak is.
Forrás és fotó: thenextweb.com
Írta: Ambróz Nóra