Jump to content

Céges adatok meglovasításáért perel a Tesla

2017. 01. 30. 10:35

A Tesla Autopilot projektjének előző vezére otthagyta a céget, hogy saját önvezető startupot alapítson. Mondani se kell, a Tesla nem nagyon repes ettől az egésztől.

A Tesla pereli a korábbi Autopilot igazgatót, azt állítva, hogy bizalmas és védett információkat vett kölcsön a cég önvezető technológiájáról, majd megsemmisítette a bizonyítékokat, hogy fedezze a nyomait. A Santa Clara legfelsőbb bíróságához benyújtott peranyag állítása szerint Sterling Anderson ráadásul megpróbált felvenni legalább egy tucat alkalmazottat, ezzel pedig megsértette a szerződését és megkísérelt egy konkurens autonóm járművekkel foglalkozó startupot beindítani „Aurora” néven. A peranyagban Chris Urmson, korábbi Google önvezető autó projektigazgató neve is felmerül, mint Anderson társa a vállalkozásban.

A bíróságra benyújtott dokumentumok szerint Anderson összedolgozott Urmsonnal a vállalkozásukon méghozzá a Teslás munkaidejében, a Tesla telephelyén és a Tesla laptopján. Megpróbált legalább egy tucatnyi Tesla mérnököt elcsábítani saját vállalkozásához. Ez mondani se kell, sérti a Teslaval kötött szerződését.

Az Aurora egy közleményben válaszolt, miszerint a Tesla érdemtelen pere egyszerre meglepő paranoiáról és a versenytől való egészségtelen félelemről árulkodik. Ez visszaélés a jogrendszerrel és rosszindulatú kísérlet a konkurencia elfojtására és személyes hírnevének megsemmisítésére. Az Aurora várja, hogy megcáfolhassa ezeket a hamis állításokat a bíróságon és sikeres önvezető autó bizniszt építhessen.

(Forrás: engadget.com Fotó forrása: pixabay.com)