Jump to content

Az OnePlus 5 is megkapja az 5T ’Face Unlock’ funkcióját

2017. 12. 24. 14:41

Az óriási képernyő mellett a OnePlus 5T másik érdemi „trükkje” az úgynevezett Face Unlock funkció, amivel elég rágrimaszolnunk a telefonra, hogy bejelentkeztessen minket. Ha viszont csak ezért dobnánk el a régi OnePlus 5 telefonunk, akkor ne tegyük.

Az OnePlus 5T egy nagyon jól összerakott, s nem mellesleg óriási képernyővel szerelt okostelefon, amit már csak azért a Face Unlock funkcióért is érdemes megvenni, amivel mellőzhetjük az ujjlenyomat-leolvasós szenvedést. Mármint megéri csak ezért? Nem feltétlen. Ha már eleve akad nálunk egy OnePlus 5, akkor csak ezért az új azonosítási formáért felesleges cserélünk, hiszen a telefonokat gyártó cég bejelentette, hogy a korábbi modell is megkapja a Face Unlock funkciót.

A hírt Carl Pei, a cég vezére tweettelte ki, s bár nem adott meg időkeretet, de ez mindenképpen jó hír azoknak, akik azon aggódtak, hogy a T5 eladásainak felturbózása végett teljesen visszatartanák a többi modellnél a Face Unlock funkciót.

Jelenleg arra irányuló hírek nincsenek, hogy esetleg a korábbi, mint a 3-as vagy 3T készülékek is megkapnák a Face Unlock lehetőséget, de legalább a néhány hónapja OnePlus 5-t újító mobiltulajdonosok nem érzik majd úgy, hogy kimaradnak valami jóból, csak mert nem vártak még egy keveset a T5-re.

(Forrás: engadget.com Kép forrása: engadget.com)