A héten Shenzhenben a Microsoft WinHEC rendezvénye során végre közzétette, hogy milyen hardverre lesz szükséged ahhoz, hogy a Windows 10 kényelmét élvezhesd.
A Windows 10 a nyár folyamán kerül kiadásra, amikor, mégha csak kalózmásolatú korábbi Windows verzióval rendelkezel, akkor is ingyenesen letöltheted majd az új operációs rendszert.
A mai napon a Microsoft kiküldte tesztelői számára a Windows 10 legújabb előnézeti változatát, ám nem szerepel a csomagban a Spartan.
Ahogy egyre több természetes élőhelyet aknáz ki az emberiség nyersanyagaiért, úgy kerül egyre több állatfaj a kihalás szélére. Bryan James, designer munkája erre szeretné felhívni a figyelmünket. A gyönyörűen megalkotott interaktív kiállítás 30 kihalóban lévő fajt mutat be átalakuló poligonokat használva.
A Microsoft a mai napon bejelentette blogján, hogy a Windows 10 idén nyáron jelenik meg 190 országban 111 nyelvre lefordítva. Emellett a cég megkezdte telefonos operációs rendszerének tesztelését a Xiaomi okostelefonjain.
A jelszavak olyan régimódiak! Legalábbis úgy tűnik, hogy a Microsoft annak tartja őket, hiszen legújabb Windows 10-es bejelentkezési rendszerük, a Windows Hello bőven elavulttá teszi a klasszikus biztonsági megoldásokat.
A Google 2011-ben kezdett foglalkozni a művészettel az Art Project elindításakor, mely eleinte 17 múzeummal működött együtt. A később, 2012-ben 150 intézményre bővült program azóta csak egyre növekszik.
Miután megismerkedhettünk Bangladesh mozgalmas városaival, a Google legújabb Street View élménye egy igazi brazil kalandra csábít. Fedezzük fel Dél-Amerikai legvédettebb szigeteinek partjait és vízalatti világát Fernando de Noronha és Atol das Rocas lenyűgöző szépségén keresztül.
Noha az angol Dyson elnevezésű cég eddig inkább porszívógyártásában jeleskedett, mintsem az akkumulátorok műfajában, mégis a vállalat azt tervezi, hogy 15 millió dollárt fektet egy olyan projektbe, mely a jelenleginél kétszer tartósabb okostelefonba való akkukat hozna létre.
A Microsoft szépen lassan mutatja be érkező hatalmas kiadása, a Windows 10 minden apró részletét. A mai nap folyamán az új operációs rendszer mérete volt terítéken, így kiderült, hogy a Windows 10 egy kicsivel több helyet hagy a különböző tárhelyeken.
A korai punk pionírok érdeme a DIY azaz a Do It Yourself (csináld magad) etika megalkotása. A kiadók és zenészek konfliktusába úgyis gyakorta mindkét fél belefárad és a művészek kezükbe veszik az irányítást: leszervezik koncertjeiket, reklámozzák magukat és kis boltokat csinálnak termékeiknek.
A múlt hónapban került bejelentésre a Neptune Duo, mely egy olyan sajátos két részes eszköz volt, melyben a Hub, független működésre képes Android Lollipopot futtató okosóra mellé egy telefon méretű kijelzőként szolgáló kiegészítő járt. Most a Duo teljes Suite-tá bővül, melyben számos mobil eszköz teszi teljessé a készletet.