Az a kis pixeles pontocska, amit a cikkhez mellékelt képen látsz, talán nem tűnik különösebben nagy ügynek így első blikkre, ám mégis ez az emberiség eddigi legtisztább képe egy idegen világról.
A Sony nagy felhajtással harangozta be az Xperia Z5 Premiumot, mely az első 4K felbontással rendelkező okostelefon a piacon. Ennek ellenére azonban már az IFA résztvevőinek is feltűnt, hogy a készülék magát 1080p-s darabként jellemezte.
A tudósok már egy ideje sejtik, hogy a Szaturnusz holdjai közül az Enkeladusz valahol mélyen egy óceánnyi vizet rejt magában, ám eddig szilárd bizonyítékokkal nem tudták alátámasztani a gyanút. Most azonban a Cassini egységnek köszönhetően bizonyosságot szerzett az emberiség.
Korábban már láttunk képeket az érkező Nexus telefonokról, ám akkor még ötletünk sem volt, minek nevezi majd őket a Google. Azóta a Droid Life újságíróinak alighanem sikerült kiszimatolni ezt az infót is.
A Google máris kiküldte a meghívókat a sajtó számára a következő San Francisco-ban rendezett nagy eseményre, melyre szeptember 29-én kerül sor. A cég ígérete szerint a rendezvény nem fog hiányt szenvedni az „ízletes nyalánkságokban”. Erről valamiért egyből a mályvacukor jutott eszünkbe…
Ha az elmúlt jó pár hónapot nem egy atombunkerben töltötted a külvilágtól elzártan, akkor minden bizonnyal tisztában vagy vele, hogy Európa jelenleg hatalmas krízissel kénytelen szembenézni, melyet a jobb életet kereső migránsok és menekültek tömegeinek érkezése váltott ki. A Google most nekik szeretne segíteni.
Ha a Földet üveggolyó méretűnek tekintjük, mit gondolsz mekkora lenne egy hozzá képest arányos nagyságú Naprendszer? Annyit elárulunk, hogy egy sokkal nagyobb és terebélyesebb modellre kell számítanod, mint amit a földrajz tankönyvek sugallnak.
Bemutatkozott Danny Boyle Steve Jobs filmjének legújabb trailere, mely szinte biztosan megugrasztja egy kicsit a pulzusod. A pár perces videó már-már Boyle 1996-os drogoktól fűtött alkotására, a Trainspottingra emlékeztet, azzal a szerény különbséggel, hogy most Aaron Sorkin pengeéles dialógusait halljuk.
A Facebook mostmár shopot is szeretne üzemeltetni amellett, hogy egy helyen kielégíti szociális hálókra, hírekre, szelfizésre, (dis)like-olásra és terápiára való igényeidet. Néhány kiválasztott kereskedő hamarosan megnyitja FB oldalának Shop szekcióját, mely direkt vásárlást tesz lehetővé.
Noha a NASA Orion kapszulája decemberben túlesett a sikeres tesztrepülésen, az ügynökség mégis úgy döntött elhalasztja az első indulást, melynek során az egység fedélzetén már legénység is lenne.
Az Apple kénytelen volt eltolni a watchOS 2 megjelenésének napját egy trükkös hiba miatt. A helyzetet a cég szóvivője ismertette a TechCrunch-nak adott interjújában, melynek során a késést is megerősítette.
Ahogy azt a cég megígérte, az Apple mobil operációs rendszerének legfrissebb fogyasztói változata elérhetővé vált. Töltsd le te is az iOS 9-et az új, hasznos feature-ökért, amint lehetőséged adódik rá!