A Sharp már korábban is mutatott be Super Hi-Vision 8K kijelzőket, mint a fenti képen látható darab, mely a CES 2015-ön parádézott. A mai napon azonban a cég Japánban egy 85”-os kereskedelmi forgalomban is megjelenő verziót jelentett be, mely október 30-tól lesz megvásárolható.
Nem a dislike gomb lesz az egyetlen módja, hogy megsértsd ismerőseidet. Ezt követően, ha Facebookon barátaid meghívást küldenek számodra, nem intézheted el annyival a dolgot, hogy nem veszel tudomást az eseményről.
Amennyiben kiszemeltél magadnak egyet a Sony 4K televíziói közül, úgy további jó hírekkel kecsegtet a cég. A Sony a közeli jövőben kiterjeszti a high dynamic range (HDR) színeket tartalmazó frissítést még több készülékre.
Minden olyan esetben, amikor nem érzed egészen adekvátnak, hogy like-old ismerőseid legfrissebb posztját a Facebookon lehetséges, hogy hamarosan rendelkezésedre áll majd a helyén való válaszadás opciója.
A Microsoft valószínűleg éppen egy sor Windows 10 telefon bemutatására készül, így eljött az ideje, hogy a Windows 10 Mobile előnézete is frissüljön, mely egy ideje már stagnált. A cég a tesztverzió frissítésével nem csak egy sor hibát orvosolt, de néhány helyen a felhasználói élményt is javította.
Úgy látszik, a Timex kölcsönvett egy ötletet a Withings designereitől. Vagy csak függetlenül ugyanarra a döntésre jutott.
A Microsoft október 6-án New Yorkban szervez rendezvényt legfrissebb Windows 10 eszközeinek bemutatására, melyen maga a vezérigazgató, Satya Nadella is szeretne néhány szót mondani a közönségnek.
A Sony a mai nap folyamán négy gyönyörű, új PS4 kontrollert jelentett be. A sajtótájékoztatón az is kiderült, hogy ezek közül legalább kettő nyugaton is elérhető lesz.
Még csak nem is pislantanál, ha az önmegsemmisítő chipekről egy Mission Impossible filmben hallanál, na de amikor a valós életről van szó? A Xerox PARC mérnökei a DARPA Vanishing Programmable Resources projektje keretében olyan chipet alkottak, mely millió apró darabra robbantja magát, ha kell.
Azt valószínűleg tudod, hogy a számítógépek monitorai, sőt a mobil készülékek kijelzői is színek millióit és még több annál is több árnyalatot képesek megjeleníteni. Gondolkodtál azonban már azon, hogyan is nézne ki a teljes színskála egyetlen művészi ábrán?
Egy designer, Luke Twyman naprendszer szimulációja nem ravasz grafikákat vagy számtalan felfedezhető feature-t tartalmaz, ám valami olyasmire képes, melyre a többi modell általában nem: tud énekelni.
A DARPA már régen megígérte az érintését érzését valósan szimuláló művégtagok érkezését, melyet végre úgy látszik, sikerül megvalósítani. Az ügynökség kutatói sikeresnek nyilvánítottak egy tesztet, melynek alanya műkezében csaknem a „természetes tapintás” érzéséről számolt be.