A Firewatch készítőit, azaz a Campo Santo stúdió csapatát vásárolta meg magának a Valve, egyelőre tisztázatlan összegért, de annyi már biztos, hogy a csapat változatlanul játékok fejlesztésén fog ügyködni.
Egy okoshangszóró, tegyük azt otthonunkban bárhová is, roppant mód megkönnyítheti a mindennapjaink megszervezését, de mely szoba is lenne egy ilyen szerkezet számára a legoptimálisabb? Mondunk néhány tippet.
Könnyű félrenézni, s nem tudomást venni a Föld általunk sose járt oldalán olvadó gleccserekről, de teljesen más ülni és látni, ahogy a szemünk előtt törnek óriási darabokra és hullanak az
Még így a magán űrvállalatok érájában járva is bizony elég körülményes egy rakéta kilövésének eljutni a tervezéstől a megvalósulásig. A DARPA azt szeretné, ha évek helyett csupán néhány napra csökkenne
Kína nyomdokaiban jár Irán, legalábbis ami a virtuális valuták szabályozását illeti: ha bajban van a valódi pénz, akkor csapjunk le a virtuális rokonaira. Az ország központi bankja megtiltotta a többi
Emlékszünk még azokra a finoman szólva előrelátó jóslatokra 2011-ből, amik egy újabb Doom film kapcsán terjedtek az interneten? Nos, ami késik, az ügyebár nem feltétlen múlik.
Ben Brode mindenkit meglepett a minap tett bejelentésével: A Hearthstone csapatának eddigi vezetője távozik a Blizzard berkeiből, hogy egy új vállalat megalakításánál segédkezzen.
Ahol kereslet van, ott kínlat is lesz alapon gondolkozva a SEGA nem zárkózik el annak a lehetőségétől, hogy akár még egyszer a Sony PS4 konzoljára is elhozza a Yakuza sorozat
Nem kellett egy egész hónap se, hogy máris óriási bevételt generáljon az Epic Games stúdiónak a Fortnite mobil verziója, ami már meg is halladta a 25 millió dolláros bevételt.
A TESS, azaz a NASA exobolygó-elemző műholdjának hétfőről szerdára halasztott kilövésében Elon Musk magánvállalata is részt vett a Falcon 9-es hordozórendszerének segítségével.
Ismerkedjünk meg a Petpressoval, a világ első macskákra szabott egészség és wellness kütyüjével, amivel nem csak kedvencünk etetését kontrollálhatjuk maximálisan, de segít felfedezni az esetleges egészségi problémáit is, állítja a
Ugyan fejlesztői több védelmi mechanizmussal is ellátták, de végül ezek is csak késleltették a játékuk elkerülhetetlen sorsát: 19 nap után feltörték a Far Cry 5-öt.