Kiválóan szalad az A Way Out szekere. Egy hónap se kellett és már túl vannak azon a bizonyos egy milliós mérföldökön, amit sok játéknak egész élettartama alatt nem sikerül behúznia.
Csak semmi pánik! George R.R. Martin ugyan elhagyja a LiveJournal színpadát, de a móka tovább folytatódik, csak immár a saját oldalán.
A tavalyi Ryzen CPU-kkal az AMD újra belépet a nagyteljesítményű asztali számítógépek világába. A mostani tervek ezeknek a chipeknek a továbbfejlesztett, második generációs változatai, amik egy kicsit gyorsabbak és egy
Még a HomePod megjelenése előtt sejteni lehetett, hogy az Apple okoshangszórójának nehéz lesz helyet csinálni magának a piacon már évek óta jelenlévő vetélytársakkal szemben, mostanra pedig ezek a víziók beigazolódni
Előfizetnénk a Spotify és a PlayStation Plus szolgáltatásokra, mert ha igen, akkor most jó eséllyel még spórolhatunk is egy kicsit, ha mindkettővel garázdálkodtunk.
A legtöbben valószínűleg már rég megfeledkeztek az Endnight Games fejlesztésében készülő túlélőhorrorról, pedig a játék időközben bőszen készülgetett a megjelenésére, ami most végre be is következik.
Az Nvidia bejelentette, hogy a jövőben már nem fog támogatást nyújtani a régi, Fermi videókártyáihoz, illetve ahogyan arról már szó volt, megszűnnek a 32 bites driverek is.
A GTA 5 sikere a videójátékok között már megjelenésének első pár napjában is tisztán látszott, de akkor még talán senki se gondolta, hogy ebből egy napon nem csak egy kivételesen
Hamarosan mindenki első ránézésre is láthatja majd, ha egy politikai célú hirdetést olvas a Facebookon és az is egyértelmű lesz, hogy kik és honnan fizettek érte.
Vége a találgatásnak. A Blizzard végre elárulta a World of Warcraft hetedik kiegészítőjének hivatalos megjelenési dátumát. Igen, még az idén megkapjuk.
Az Uprising után újabb sztoriküldetéses event érkezik az Overwatch-ba. Tavaly Tracer első éles bevetését élhettük újra egy átszerkesztett pályán, ami szuper jó volt, de a Retribuiton még erre is ráígér.
Szeretnénk tudni, hogy a drónos posta még miért nem áll készen a világ meghódítására? Az oroszok megmutatták nekünk egy szibériai kisvárosban balul elsült bemutatóval.