Az „okospalack” az Egyesült Államokban lesz elérhető.
Érintésmentes parkolási rendszert fejlesztett ki egy magyar startup cég, a Rollet. A zárt parkolókban használható rendszert Debrecenben és Budapesten már több parkolóban is használják – közölte a társaság az MTI-vel
A témával az IEEE (Institute of Electrical and Electronics Engineers) eredetileg villamosmérnököket egyesítő nemzetközi szervezet szenior szakértője, Alexander Wyglinski foglalkozott részletesebben.
A Telegram egy túlterheléses, azaz DDoS támadásról számolt be, ami a messenger leállását okozta világszerte, főként Észak- és Dél-Amerikában.
A bitcoin kriptovaluta a számítógépek akkora teljesítményét veszi igénybe, olyan mennyiségű energiát használ fel, hogy szén-dioxid-kibocsátása nagyobb, mint Jordániának – állapította meg egy német tanulmány.
Kibertámadás érte a Telegram titkosított üzenetküldő alkalmazást a hongkongi tüntetések alatt – számolt be Pavel Durov, a Telegram elnök-vezérigazgatója a Twitteren csütörtökön.
Először a különleges házhoz szállítás három amerikai városban lesz elérhető – Kansas Cityben, Pittsburghben és Vero Beachen.
A Huawei okostelefonjain többé nem lesznek elérhetők a Facebook alkalmazásai. Sem a Facebook, sem a Messenger, sem az Instagram, és a WhatsApp sem – közölte a Reuters.
Kínában nem ismeretlen az arcfelismerő technológia, az ország elöl jár az internet és más innováció nyújtotta megfigyelési lehetőségek kiaknázásában. Nem meglepő tehát, hogy a hatóságok májustól több mint 2000 óvodában
A svéd cég a Rognan nevű robotikus rendszert az Ori Living amerikai startuppal közösen fejlesztette ki. Az érintőképernyőről irányítható, nagy méretű tárolóegység mozgatható a szobában, és igény szerint kettéválasztja az