Jump to content

Érkeznek az első virágok a Nemzetközi Űrállomásra

2015. 11. 22. 12:00

Miután a NASA sikerre vitte az űrsaláta-projektet augusztusban, elérkezett az idő, hogy a Nemzetközi Űrállomás fedélzetének asztronautái vasvirágot neveljenek. A kísérlet egy nagyobb növénytermesztési kísérlet része, mely a mikrogravitáció növényekre gyakorolt hatását vizsgálja.

„A vasvirágok nevelése során bővíthetjük tudásunkat a rendszer működését illetően, mely lehetővé teszi, hogy gyümölcsös növények, mint például paradicsomok teremjenek és váljanak fogyaszthatóvá az űrben, mint egy Föld körüli pályán keringő zöldségeskertben.” mondta Trent Smith, a Veggie program menedzsere Kennedy-ben.

További érdekes aspektusa a kísérletnek a növények az asztronauták moráljára gyakorolt hatásának vizsgálata.

A kutatók emellett kíváncsiak a vasvirágok gravitáció hiányban zajló pollenkibocsátására, melynek sikere esetén a kísérlet kikövezheti az utat az űrben keringő üvegházak számára, míg a mélyűri kutatásokban résztvevő asztronauták számára friss gyümölcsöt és zöldséget biztosíthat. Az állomás legénysége a paradicsomok termelését 2017-ben kezdi meg.

Forrás és fotó: engadget.com
Írta: Ambróz Nóra