Hogy kerültünk mi ide?

Az Inside egy játék teli kérdésekkel, amiket csak mi tehetünk fel és csak mi fogunk tudni megválaszolni magunknak. A játék alatt egy árva szó nem hangzik el. Nincs felvezetés, se semmi, csak úgy elindulunk. Ha nagyon filozofikusak szeretnénk lenni, akkor azt mondanánk, hogy a játékot játszva nem is fontos, hogy honnan jöttünk vagy, hogy merre tartunk, csak maga az út. Egyedül azért ódzkodik ezt a gondolatot rásütni a játékra az ember, mert ez csak az én élményem. Ennek a játéknak szépsége pont abban rejlik igazán, hogy mindenkinek mást jelenthet.

Az Inside játékra bátran mondhatjuk, hogy méltó szellemi utódja a játékot összehegesztő Playdead korábbi Limbo játékának. Ez a kétdimenziós kis indie játék szigorúan 18 karikás, de nem feltétlen a félelmetes mivolta miatt emelném ezt ki (bár azért tényleg nem egy esti mese), hanem mert olyan üzeneteket hordoz a puszta látványával, amihez tényleg egy érett és lehetőleg egészséges elmére van szükség, hogy betudja fogadni és értelmezni. Szinte biztos, hogy a játékot játszva találkozni fogunk olyan részekkel, helyszínekkel ahol befog indulni az agyunk és elkezdünk gondolkozni, hogy te jó ég mit is láttam én itt.

Maga a játék a látványával és a zenéjével hódít meg minket, miközben jobbára logikai feladatokat próbálunk majd megoldani az előrejutáshoz. Erre lesz kemény 4 iránygombunk a mozgás végett, meg egy a tárgyakkal való interakcióhoz. Nem fogunk megszakadni a kihívásokba, de nem is ez a játék lényege, hanem az atmoszférája.

A hangok belülről jönnek

Különleges játéknak, különleges zene jár. Martin Stig Andersen a játék zenei projektjéért felelős szakember pedig gondolt egy nagyot. Olyan módszert talált ki a játék zenéinek rögzítésére, amire legvadabb álmainkba se gondolnánk. Az alap ötlet az volt, hogy a saját hangját mindenki másképp érzékeli (ezért vicces a hangunk, ha felvételről hallgatjuk vissza). Ezt a különbséget szerette volna megjeleníteni az Inside zenéiben, mintha a játék hangjai a fejünkből szólnának. A kérdés már csak az volt, hogy hogyan?  Itt jött képbe egy emberi koponya (bizony). Az eredmény önmagáért beszél, hallgassunk csak bele alább a „koponya előtti” és a „koponya utáni” verzióba.

Ha gondolkodni szeretnénk

Maga a játék pár óra alatt végigjátszható. Az Inside tehát nem az a program lesz, amit hosszú napokon át nyúzunk, de egy olyan maradandó vizuális és zenei élményt próbál adni a játékosnak, amin még napokat vagy heteket gondolkozhat. Az hogy a játék végül tetszeni fog-e nekünk az leginkább azon fog múlni, hogy mennyire nyitott az elménk és a fantáziánk az ilyen groteszken tálalt élmények befogadására. Ha valami egyedire vágyunk, egy kicsit elgondoztatóra, egy jó kis esti filozofálós beszédtémára, akkor ez a játék mindenképpen megér egy próbát.