Jump to content

Tegnapi Apple bejelentések: új iPhone-ok

2014. 09. 10. 19:27

A piaci elemzők és a pletykák is viszonylag pontosan eltalálták mikre kell számítani a tegnapi nagybejelentésen, az Apple három új terméket mutatott be az Apple Pay szolgáltatás mellett. Igazából semmi egetrengető újításra nem kell számítani, de ez az almás cég rajongóinak úgyis teljesen mindegy, évek óta nem történnek nagy előrelépések iPhone-fronton.

Nem tudom, hogy vajon a piaci elvárások lettek nagyobbak az utóbbi időkben, vagy esetleg kevés lenne az újdonság Appleéknél, de nem is számít annyira, összességében nemigazán volt lenyűgöző egyik bejelentés sem. A konkurens cégek már régóta vízálló, millió megapixeles kamerával felszerelt telefonokat sorakoztatnak fel palettájukban, tele rengeteg hasznos funkcióval, ehelyett az Apple saját tempójában halad előre, mintha félne az innovációtól, de a biztos piaci siker mellett ez nem is annyira meglepő, tudják, hogy nem kell túlzottan törniük magukat, úgyis milliók vásárolnak majd az új termékekből.

A bejelentett készülékekről már gyakorlatilag úgyis mindent tudni, van ugyebár a sima iPhone 6 és a nagyobb képátlójú, 5,5 hüvelykes iPhone 6 Plus. A két telefonról címszavakban ennyit lehet elmondani: kissé megújult dizájn, jobb processzor, új oprendszer, jobb kamera és NFC chip. Kicsit jobb lett az akkumulátoridő is, valamint barométert is pakoltak a gépekbe. Az USA-ban szeptember 19-től lehet megvásárolni őket, kétéves előfizetéssel 200 és 500 dollár között fog mozogni az áruk, függően a tárhelytől és a modelltől. Értelemszerűen a Plus verzió kissé drágább lesz. Jó hír, hogy lesz 128 GB-os változat is, ezt már régóta kérték a fogyasztók.

Forrás: index.hu / fotó: index.hu