Jump to content

A Facebook, a Box és a Pinterest kezdeményezése

2014. 10. 09. 16:00

A Facebook, a Box és a Pinterest közös célt tűzött ki maga elé: több nőt szeretnének bevonni a különböző tudományos területek munkájába. A nagy projekt célja a tecnológia szférájában növelni a nemek diverzitását és népszerűsíteni a hölgyek körében a tudományos karrierlehetőségeket.

Jelenleg, ha betévedsz egy nagy technológiai cég főhadiszállására, nem sok nőt látsz sétálni a termekben – ez alól nem kivétel még az eBay sem, noha ők rendelkeznek az egyik legjobb munkahelyi diverzitással. Annak érdekében, hogy ez szépen lassan megváltozzon a Facebook, a Box és a Pinterest közös projektet indít, melyben mentorprogrammal próbálják tudományos pályára csábítani a nőket.

A kezdeményezés a Women Entering and Staying in Tech elnevezést és vele együtt a WEST rövidítést kapta. Ennek folyamán a résztvevő gyakornokoknak lehetőségük nyílik elbeszélgetni négyszemközt és csoportos meetingek során a három vállalatnál magas beosztásban dolgozó női alkalmazottakkal egy éven keresztül és megtudni azt, milyen nőként ebben a szférában dolgozni. A beszélgetések egy része személyesen, míg a többi online zajlik. A program elsősorban a mérnöki, operációs, termelési, design és fejlesztési területekre fókuszál.

Sajnálatos módon a 2015 elejére beütemezett első csoport az USA egy kis részére korlátozódik (Bay Area) és az ország többi részére is csak lassan terjed majd ki. Az pedig kétséges, hogy elérkezik-e valaha Európába.

Forrás és fotó: engadget.com és xdesktopwallpapers.com

Írta: Ambróz Nóra