Jump to content

A game kultúra kritikusát, Sarkeesiant megfenyegették

2014. 10. 16. 18:00

Miután extrém erőszakkal fenyegették a Utah-i Állami Egyetemen szerdára tervezett beszéde miatt, a feminista kultúrkritikus, Anita Sarkeesian végül kénytelen volt visszavonni az eseményt. Az indoklás, hogy kedd reggel valaki, aki az egyetem hallgatójának mondta magát emailben értesítette a intézmény személyzetét, hogy amennyiben nem vonják vissza az előadást, abban az esetben az amerikai történelem leghalálosabb iskolai lövöldözésével kell majd számolniuk.

A Utah-i helyi újságból, a The Standard Examinerből azonban ennél több részlet is kiderült. Az email szerzője azt állította, hogy a feminista tönkretette az életét és azt ígérte, hogy olyan vérengzést visz véghez, mint a Montreal Massacre néven elhíresült tragédia. A fenyegető üzenetben arra is kitért, hogy alaposan fel van szerelkezve: lőfegyverek, töltények és robbanóanyagok is gazdag választékban szerepelnek az arzenáljában. A levél tartalma szerint senki, aki a kampuszon tartózkodik nem lenne biztonságban, amennyiben a Women's Center valóban helyet adna a beszédnek.

Ez már nem az első eset, hogy Sarkeesian ilyen fenyegetést kap, sőt még azt sem mondhatjuk, hogy idén ez lenne az első... Sarkeesian az utóbbi időben különösen sokat foglalkozott a játékokban nők ellen elkövetett erőszakos cselekményekkel, melyekről Tropes vs. Women in Games címen videósorozatot is készített.

Sarkeesian Twitteren bejelentette, hogy maga a fenyegetés nem érte el a célját, a beszédet nem emiatt vonta vissza. A dolog hátterében mindössze az áll, hogy az egyetem biztonsági felkészültségét nem érezte megfelelőnek, amennyiben valóban egy támadásra kerülne sor.

Forrás: engadget.com

Fotó: returnofkings.com és en.wikipedia.org

Írta: Ambróz Nóra