Mivel a szélesebb körű elérési lehetőségek érdekében az észak-koreai kapcsolatok mélyen a kínai hálózatba nyúlnak, ezért az NSA már több mint négy éve képes volt egy malware-t bejuttatni, mely információkat szolgáltat az ország hacker tevékenységeiről. Egy becslés szerint Észak-Koreában körülbelül 6 000 ember foglalkozik ezzel.
Az NSA vizsgálata során derült ki nemrégiben, hogy észak-koreai erők tettek szert a Sony biztonsági adataira, melynek köszönhetően már két hónappal az előtt felfedezték a cég magánjellegű fájljainak tartalmát, mielőtt kiszivárogtatták volna azokat és lekapcsolták volna a szervereket tavaly.
A biztonsági szakértők szkeptikusok voltak azzal a kevés bizonyítékkal szemben, melyet az FBI adott ki arra vonatkozólag, hogy az ország áll a bűncselekmény hátterében. Az NSA kémtevékenységének kiderülése azonban egybevág az FBI állításával, ám felveti azt a kérdést, hogy a négyéves megfigyelés után, amikor észrevették a Sony hack botrány közeledését, akkor miért nem figyelmeztették a céget.
Ennek eredményeként a Sony Pictures Entertainment egy nagyszabású támadás áldozata lett tavaly novemberben, melynek során egy hackercsoport átvette az irányítást a vállalat rendszere felette, bizalmas dokumentumokat és levelezéseket szivárogtattak ki, míg a The Interview című film visszavonását követelték.
Forrás: thenextweb.com
Fotó: 1zoom.net
Írta: Ambróz Nóra