Jump to content

Okosóra gyerekeknek a szülők örömére

2014. 11. 10. 19:00

Az AT&T az amerikai szülők lelki nyugalmáért tevékenykedő „gyerekokosórát” forgalmaz, mely egyszerűbb és törésállóbb, mint elődje. A FiLIP 2 nem csak megfelel a kicsik ízlésének, de telefonként és nyomkövetőként is szolgál, hogy az aggódó anyukák mindig tudják merre jár csemetéjük és bármikor el is érhessék.

Érthető, ha úgy gondolod, hogy egy 5-8 éves gyerek még fiatal egy Moto 360-hoz vagy Pebble-hez, hiszen ezek részint méretükből, részint árukból adódóan leginkább felnőtt férfiakra vannak szabva. Ez azonban egyáltalán nem jelenti azt Amerikában, hogy a gyerkőcöknek okosóra nélkül kéne járniuk, mikor lassan minden felnőttnek van.

Éppen ilyen megfontolásból árulja az AT&T a FiLIP 2-t, mely a tavalyi hasonló termékük továbbfejlesztett változata. Az egyszerű csuklón hordható gyerekkövető, lebutított okostelefonból egy teljesen funkcionális okosóra lett.

Az új verzió a szülők számára egyszerűbbé teszi, hogy okostelefonjuk segítségével kapcsolatot tartsanak gyermekükkel, míg a tényleges felhasználó kisiskolások számára rengeteg valóban hasznos alkalmazással szolgál.

A készülék strapabíró. A kijelző épp eléggé edzett ahhoz, hogy kibírja a játszótéri igénybevételt, míg a csuklópánt kényelmet és a növésben lévő kicsik számára könnyű állíthatóságot biztosít.

Az aggodó szülők a készüléket 100 dollárért szerezhetik meg karácsonyra, ám később 150 dollár lesz. (24-37 000 Ft) Emellett további havi 10 dollárba kerülnek az okosóra szolgáltatásai.

Szerinted a mai világban van szükség egy ilyen készülékre a gyerekeknek?

Forrás és fotó: engadget.com és slashgear.com

Írta: Ambróz Nóra