A fejlesztőknek adott a lehetőség, hogy hologramokkal tegyék színesebbé alkalmazásaikat, mely képeket a Microsoft új technológiája a HoloLens varázsol láthatóvá. Az okos szemüvegek képesek gesztusokból és puszta szóból is érteni, valamint jól kezelik az őket körülvevő teret.
Ezenfelül elkészítheted saját hologramjaidat és 3D objektumaidat is, melyeket a HoloStudio-n keresztül kinyomtathatsz. A demó során egy nő épített egy speciális, egyedi quadcoptert a kivetített valóságot használó alkalmazás segítségével, úgy hogy csak gesztusokat és szóban kiadott parancsokat vett igénybe.
Mindentől kissé függetlenül került bemutatásra a Microsoft Surface Hub 4K-s kijelzője, melynek célközönségét a cégek képezik. Összességében egy nagyon-nagyon-nagyon nagy tabletről van szó, mely ideális felület a prezentációk számára. Emellett képes Skype hívásokra és fehér táblaként írhatsz rá, mely jegyzeteket elmentve megoszthatod őket a OneNote-on keresztül. Természetesen az alapja ennek is a Windows 10.
Az esemény végén a Microsoft összefoglalót tartott a hardveres és szoftveres bejelentésekből, majd közzétette a közelgő Microsoft Build Developer Conference információit, melyre idén tavasszal kerül majd sor.
Forrás és fotó: thenextweb.com
Írta: Ambróz Nóra