Jump to content

Az IoT szektorra fókuszál új processzoraival az Intel

2016. 10. 27. 13:00

Keblére öleli az IoT piacot az Intel. Egy teljesen új Atom chip szériával kedveskedik ennek a szegmensnek a cég. Érkeznek az okoskütyükbe szánt E3900-as processzorok.

Miközben a PC és a mobil piac egyre keményebb és kevésbé kívánatos terep a versengésre az Intel vállalat számára, addig évek óta egyre több figyelmet és pénz fordítanak az IoT és az okosautó fejlesztésekre. Ezt a fókuszváltást jól mutatja az a tény, hogy már az IoT és az adatcenterek hozták a cég bevételeinek 40%-át a tavalyi pénzügyi évben. Márpedig azt kell csinálni, amiben pénz van, így az Intel IoT felé történő elmozdulása folytatódik. Ennek a törekvésnek a manifesztációja az új E3900-as széria, amelyet a cég kifejezetten IoT kütyükbe és viselhető eszközökbe szán, illetve az A3900-as processzorok az okosautó applikációknak.

Az Intel már most is rengeteg IoT eszköz gyártóval és szoftvertervezővel dolgozik együtt, mint például a Delphi, a FAW, a Neusoft vagy a Hikvision, áll a cég sajtóközleményében. Az új processzorral egyértelműen azt célozta meg az Intel, hogy egy sokoldalú, számos iparág számára hasznos chipet hozzon létre. Pontosan olyat, amilyenre a hihetetlen gyorsasággal növekvő IoT szektornak szüksége van.

(Forrás: intel.com Kép forrása: intel.com)