Jump to content

Itt van a WhatsApp hívásszolgáltatása iOS-re

2015. 04. 23. 16:00

Több hónapot vártak a WhatsApp hangos hívásszolgáltatására az Android felhasználók, akik a mút hónap végén kapták meg a lehetőséget. Várakozásuk azonban eltörpül az iOS közösségének hónapjai mellett, akikhez még csak a mai nap folyamán kezdett el megérkezni a feature.

Az üzenetküldő alkalmazás új verziója már elérhető az App Store-ban, mely már magában foglalja a hívások támogatását is.

Ennek ellenére azonban fel kell, hogy hívjuk rá a figyelmet, hogy a beszélgetéseket lehetővé tevő szolgáltatás még nem mindenhol érhető el. A szoftverfrissítéseken kívül a WhatsApp legénysége már nem egyszer aktiválta szolgáltatásait mintegy „felcsattintva a kapcsolót”, melyet követően mindenki közösen rohamozhatta meg a szervereket. Ahogy az a változások listájában is szerepel, a hívások támogatása a következő néhány hét folyamán válik elérhetővé a különböző régiókban, ahogy a cég egyre több helyen „kapcsolja fel” a szolgáltatást.

Ahogy az Android esetében is, a hívások itt is ingyenesek és a mobilnetet vagy a Wi-Fi-t használják, mely kettő közül, amikor csak lehetséges a spórolás miatt az utóbbit választja a rendszer.

Forrás és fotó: engadget.com

Írta: Ambróz Nóra