Jump to content

Képek egy születő naprendszerről

2014. 11. 20. 14:00

Az elmúlt napok tudományos őrülete egyértelműen a Philae üstökösre szállása volt, ám ha ez a dolog annyira nem érintett meg, akkor is van hírünk a számodra. A NASA kutatóinak egyik teleszkópja sikeresen felvételeket készített egy születőben lévő naprendszerről, mely elegendő idő elteltével akár nagyon hasonló is lehet a miénkhez.

Amiket a mellékelt képen látsz, azok az Alma elnevezésű teleszkóp első eredményei, melyeken sikerült az űrfürkész eszköznek lencsevégre kapnia egy „közeli” naprendszer születésének egyik utolsó fázisát. A tudósok megállípításai szerint a frissen kialakult rendszer idővel nagyon hasonló lehet a Földéhez, ám ehhez még évmillióknak kell eltelnie.

A rendszer központi csillaga, a HL Tauri nagyjából 450 fényév távolságra helyezkedik el tőlünk. Az újszülött nap körül látható poros, diszkosz alakú objektumok pedig létrejöttének melléktermékei. Ezek máris évmilliókat töltöttek ebben az állapotban, bár a dolgok állasa szerint lassan már kezdenek bolygókat formálni.

Az ESO jelentése szerint, a tudósok azt mondják, hogy ezek a képek megreformálhatják a csillagok kialakulásáról alkotott elképzeléseinket. Ennek része, hogy a fotókból levont következtetések egyike, hogy a bolygók képesek sokkal gyorsabban kialakulni, mint ahogy eddig mi azt gondoltuk. Ami pedig ennél is nagyobb jelentőségű, hogy az események megfigyelése által végre pontosabb elképzelésünk lehet akár arról is, hogy a mi naprendszerünk hogyan nézett ki hasonlóan korai életszakaszában.

Forrás és fotó: engadget.com

Írta: Ambróz Nóra