Jump to content

A Google is beszáll a SpaceX-be

2015. 01. 23. 16:00

A SpaceX értéke immár 10 milliárd dollár köszönhetően a Google-nek. A pletykák igazak, valóban két új befektetőt talált magának a SpaceX a Google és a Fidelity formájában, akik összesen 1 milliárd dollárral szálltak be a program támogatásába.

A befektetett 1 milliárd dollár eredményeként a Google és a Fidelity mindketten nagyjából 10%-ot birtokolnak a SpaceX-ból, mely összesen most már 10 milliárd dollárt ér. Mi áll az üzleti döntés hátterében?

Azon túl, hogy a cégek támogatják Elon Musk privát űrrepülési küldetéseit, a Google leginkább a SpaceX újonnan kitűzött céljaiban érdekelt, azaz az újonnan beindított internetes műhold projekt jelentette a vonzóerőt.

A tervek szerint ezek a műholdak kisebb méretűek és alacsony költségűek lennének, ám nagy számban kerülnének Föld körüli pályára. Musk reményei szerint határidőre 700 példányt állítanánk üzembe. Ezeken keresztül megengedhető áron, a vezetékes net sebességével internet szolgáltatást tudnának biztosítani a világon mindenkinek, sőt még akár az első Marson megtelepedő kolóniának is.

A Google ezek közül a célok közül leginkább a globális netelérésben lehet érdekelt, hiszen minél többen férnek hozzá az internethez, annál több felhasználóra tesz szert a Google is, így a befektetés mindkét vállalat javát szolgálja.

Forrás: engadget.com

Fotó: drivelayer.com és kxxv.com

Írta: Ambróz Nóra