A Microsoft ezúttal a Star Trek rajongók körében szeretné bővíteni a piacát, ugyanis olyasmit kínál, amit nem rajta kívül nem sokan mások. A cég által kiadott virtuális asszisztens, Cortana megtanult némiképpen klingonul. Bár a szókincsen és a kiejtésen is érződik, hogy nem ez szegénynek az anyanyelve, a kísérlet mindenképpen szórakoztató.
Ha már minden létező hordható dolog lehet okos, miért ne legyen az autód is? Legalábbis ezt a gondolatmenetet követi a Honda és szereli fel jövő évi sorozatát Androiddal. Mit gondolsz melyik modellek lesznek az elsők az úttörő okosautó szériában?
A külföldön nagy sikernek örvendő, ám hazánkban alig emlegetett atómárka a Tesla újabb sorozattal igyekszik még nagyobb népszerűséget szerezni magának világszerte. Az október 9-ei nagy bejelentésre Elon Musk vezérigazgató tweetekkel igyekszik ráhangolni a potenciális vásárlókat.
A hordható okos eszközök divatját úgy látszik jóval fantáziadúsabb módon is meg lehet lovagolni, mint órákkal és szemüvegekkel. Erre nagyszerű példa a Hexoskin találmánya, mely egészen testközelbe hozza a technológiát. Lássuk, mire jó az okospóló!
Ha nem éred be egy szimpla iPhone-nal vagy a Samsung legjobb készülékeivel, akkor ideje, hogy vess egy pillantást a Vertu kínálatára. A luxuskategóriában olcsónak számító eszközök ugyan még ígyis horribilis áron kaphatók, de a specifikációkat látva mindjárt könnyebben érthetővé válik az összeg.
A nagyobb értékű tárgyaknál, mint egy óra, egy pénzzel tömött tárca, az irataid vagy az okostelefonod nagyon fontos kérdés a biztonság, főleg ha egyéb anyagi következményei lehetnek a lopásnak. Nem kevésbé kellemetlen, ha más eltulajdonított holmija kerül a kezedbe. Az Apple most segít megtudni, hogy valóban legális készüléket készülsz-e megvenni.
A Twittertől nem idegenek a nagyszabású beruházások, így annyira nem meglepő, hogy az MIT laborjainak ezúttal egy 10 millió dolláros segítség jutott. Az öt éves periódusra szabott keret mellett a Twitter másként is igyekszik létrehozni a „Social Machines” azaz szociális gépek fejlesztéséhez ideális környzetet.
A hordható okoseszközök divatjával szemben a Darma egy egészen új ötlet. A csúnyán fordítva „ülhető” technológiának nevezett Darma nem más mint egy okospárna, melyet az irodai dolgozók feneke alá szánnak. Az eszköz figyelemmel kíséri az ülési pozíciódat, szívverésedet, légzésedet és a stressz szintedet is. Nem is tudom, hogyan éltünk eddig nélküle!
Drágállod az okosórákat vagy nem tartod őket elég hasznosnak, ám ennek ellenére néhány funkciót praktikusnak tartasz? Ha szeretnéd nyomon követni sportteljesítményedet, naplózni alvási szokásaidat vagy folyamatosan tudni a pulzusodat, akkor a Basis neked találta ki a Peaket, mely minderre 200 dolláros áron képes.
Fontos kiemelni, hogy az esemény csak egy az eljövendő számos hasonlóból. Míg a jelenlegi bejelentéseket főleg a vállalkozói szféra és a nagy befolyással rendelkező felhasználók füleinek szánta a Microsoft, addig biztosak lehetünk benne, hogy az egyszerű magánszemélyről sem feledkeznek meg.
Noha jelentős hangsúly tevődik ismét az aktuális tendenciákban az egérrel és billentyűzettel vezérelt eszközökre, mégis a Microsoft kitart a Windows 8 számos, érintésre tervezett lehetősége mellett. Ahhoz azonban, hogy a mindkét csoport elégedett lehessen, egyaránt merítenek ötleteket és bevált technikákat a Windows 7 és 8 készletéből.
A legtöbbet firtatott kérdés talán a legújabb Windows körül a Start menü státusza volt, mely sokak örömére ismét megjelenik a 10-esben. A korábban már megcsillantott, alaposan átalakított felület mellett azonban számos olyan újdonság is kerül a Windoes 10-be, melyekre aligha számítottunk.